Tudastipp.hu

Blogunkon a legújabb trendek, okos megoldások és motiváló írások várnak rád. Böngéssz, tanulj, inspirálódj velünk minden nap!

Honnan ered a „karácsony” szó? Ami biztos, és ami vitatott

Mondd ki lassan: ka-rá-csony. Nincs benne se Krisztus, se születés, se szent. Az angol Christmasban ott a Christ, a német Weihnachten a „szent éjszakákat” őrzi, az olasz Natale a születést. A magyar szó viszont semmit nem árul el magáról.

Talán éppen ezért kering körülötte annyi elmélet. A legismertebb szerint a „napforduló, átlépés” jelentésű szláv korcsun az őse. Szép történet, sok ünnepi cikk tényként közli – és furcsa módon éppen a legújabb magyar etimológiai szótár bánik vele a legóvatosabban.

Amit a szótárak biztosan tudnak

Kezdjük a szilárd talajjal. A Nyelvtudományi Kutatóközpont online Új magyar etimológiai szótára (ÚESz) szerint a szó déli szláv, valószínűleg bolgár jövevényszó, és a Balkán felől érkezett hozzánk.

Az első nyomok nem is ünnepnevek, hanem személynevek. Egy 1211-es forrásban Karachun és Karason nevű emberek szerepelnek. Van egy még korábbi, 1138-as adat is (Kracín), de csak másolatban maradt ránk, és a szótár kérdőjellel közli, vagyis maga is bizonytalannak tartja. Azt is hozzáteszi, hogy a régi személynevek egy része szláv névadásból is eredhet, tehát nem minden Karachun bizonyíték a magyar szóra. Az ünnep neveként, köznévként 1450 körül bukkan fel először: Karaczon.

A rokonok a Balkánon élnek. A bolgár nyelvjárásokban a kračun a nyári vagy a téli napforduló ünnepe, a macedón nyelvjárásokban egyenesen karácsonyt jelent, a szlovák népnyelv is ismeri a Kračún alakot, a régi oroszban pedig hasonló szó jelölte az adventet vagy a téli napfordulót.

Van egy kevésbé ismert részlet is: a régi magyarban a karácsonynak második jelentése is volt. A két karácsony közt fordulat 1489-ből ismert, és benne a második „karácsony” az újév napja. A kis karácsony 1493-ban szintén az újévet jelölte (ÚESz, kis-). A szótár a szerbhorvát párhuzamot is megemlíti: a Mali Božić, szó szerint „kis karácsony”, ott is újévet jelent.

A „lépő” nap: szép, de vitatott magyarázat

A népszerű változat így szól: a szláv korcs- tő jelentése „lép, átlép”, a napforduló pedig az a nap, amikor a Nap „átlép”, és újra hosszabbodni kezdenek a nappalok. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda összefoglalója is ezt idézi az Etimológiai szótárból: a szó a keleti egyház műszavaként került hozzánk, előzménye pedig a „lép, átlép, fordulónap” jelentésű korcs-.

Költői, jól mesélhető, és tökéletesen illik a téli napfordulóhoz. Csakhogy az ÚESz szerint ez a magyarázat jelentéstanilag ugyan megfelelne, a szóképzés története miatt viszont kevéssé valószínű. Szerintem ez a szócikk legérdekesebb mondata.

Mi lehet akkor a háttérben? Az ÚESz egy másik szálat is felvet, de ezt is kérdőjellel: a déli szláv szó talán egy albán kërcún- („rönk, tuskó”) alakra megy vissza, és eredetileg a karácsonyi rönkégetés szokásához kapcsolódhatott. Ez tehát feltevés, nem eredmény.

Hogy melyik szál a helyes, azt ma senki nem tudja biztosan. A becsületes válasz ennyi: a szó a Balkán felől, szláv közvetítéssel jött, a végső forrása vitatott.

A románok szerint fordítva történt

A románban is van egy feltűnően hasonló szó: Crăciun. Itt jön a csavar. Az ÚESz szerint a román szó is egy déli szláv nyelvből való. A román szótárak többsége viszont – ahogy a dexonline gyűjteményében látszik – a latin creatio („teremtés, születés”) szóból vezeti le, mások a calatio („összehívás”) mellett érvelnek, egy 1939-es román szótár pedig egyenesen azt írta, hogy a szó a románból terjedt át a bolgárba, a csehbe, a ruszinba és a magyarba.

Ugyanazt a szócsaládot tehát a két szomszédos nyelv szótárírói más-más irányból magyarázzák. És a román oldal sem egységes: az ott idézett román enciklopédiák szerint például Alexandru Rosetti nyelvész úgy látta, hogy a latin szó csak szláv közvetítéssel juthatott a románba. Lezárt ügyről tehát szó sincs, ez ma is nyitott kérdés.

Az interneten decemberben előkerülő egyéb ötletek – hogy ősi magyar szó, vagy valamelyik latin egyházi kifejezés kopott alakja – nem szerepelnek elfogadott magyarázatként a magyar etimológiai szótárakban. Beszélgetni lehet róluk, csak érdemes tudni, hogy ezek ötletek, nem nyelvészeti eredmények. A szólásoknál is gyakran így van, ahogy a „kutya baja” eredetéről szóló cikkünkben is láttuk: a legszebb történet ritkán esik egybe a legvalószínűbbel.

Advent, szenteste, mikulás: a többi ünnepi szó útja

Az advent szerencsére egyszerűbb eset. A latin adventus („megérkezés”) szóból jön, ez pedig az advenire („jön, közeledik”) igéből. Az ÚESz első adata 1470-ból való, akkor még tágabb értelemben: ünnep előtti böjtöt jelentett. A karácsony előtti négy hetet 1489 körül már így hívták. Régi magyar neve az úrjövet, a szótár is ezzel adja meg a jelentést, a nyelvjárásokban pedig ádvent, ádvint alakban is élt.

A szenteste két darabja két nagyon különböző helyről jön. A szent szláv jövevényszó, valószínűleg a szerbhorvátból vagy a szlovénból. Egy 1156-os helynévben már felbukkan, a 12. század végi Halotti beszédben pedig ott áll a mai értelmében.

Az este viszont belső magyar fejlemény. Az ÚESz szerint az esik igéből képzett est eredetileg valószínűleg csak a nap lenyugvására vonatkozott; ugyanebből az igéből való a régi eset („naplemente”) szó is. Ennél jobb képet nehéz kitalálni egy decemberi délutánra, amikor fél ötkor már sötét van.

A mikulás meglepően fiatal szó. Az ÚESz szerint szlovák jövevény (Mikuláš, vagyis Miklós), első adata egy 1848-as pesti lapból való, a mikulási szokásokat pedig a 19. század első felében honosították meg nálunk. A háttérben Szent Miklós, a kis-ázsiai Myra 4. századi püspökének legendája áll.

Ez a pont is vitatott. Bálint Sándor néprajzkutató az Ünnepi kalendáriumban Kiss Lajos vizsgálataira hivatkozva még 1856-ot írt első nyomtatott adatként, és csehnek nevezte a szót. Az újabb szótár korábbi adatot talált, és a szlovákot tartja átadónak, de a cseh Mikuláš ugyanígy hangzik, ezért nem könnyű dönteni.

A karácsonyfa szava nagyjából egyidős vele: 1846-ból adatolt, és a német Weihnachtsbaum tükörfordítása, ahogy maga a szokás is német hatásra terjedt el. Apró érdekesség: 1554-ből ismert egy egészen más karácsonyfa is, egy illeték, amelyet karácsonykor fában kellett megadni a földesúrnak. A szótár szerint a két szónak nincs köze egymáshoz, csak ugyanabból a két elemből álltak össze.

Hogy a szavak hogyan vándorolnak nyelvről nyelvre, és közben hogyan ragad rájuk egy-egy szép legenda, arról a nyakkendő horvát eredetéről szóló cikkünkben is írtunk.

Ünnepi szavaink egy táblázatban

Az évszámok az első ismert írásos adatot jelentik az Új magyar etimológiai szótár szerint, nem azt, hogy a szót mióta használják. Beszédben a legtöbb jóval korábban élhetett.

Szó Eredet Első adat
karácsony déli szláv, valószínűleg bolgár; a végső forrás vitatott 1211 (személynév; egy 1138-as adat kérdéses), kb. 1450 (az ünnep neve)
kis karácsony („újév”) magyar összetétel 1493
advent latin adventus („megérkezés”) 1470
szent szláv (szerbhorvát vagy szlovén) 1156 (helynév), 12. század vége (Halotti beszéd)
este belső keletkezésű, az esik igéből 1372 után
karácsonyfa a német Weihnachtsbaum tükörfordítása 1846
szaloncukor szalon + cukor összetétel 1877
mikulás szlovák Mikuláš (régebbi nézet szerint cseh) 1848

Ha legközelebb szóba kerül az ünnepi asztalnál

Biztosan lesz valaki, aki magabiztosan kijelenti, hogy a karácsony ősi magyar szó, vagy hogy a neve egészen biztosan a napforduló „átlépő” napját jelenti. Ilyenkor nem kell vitába szállni – elég megkérdezni: melyik szótár mondja?

Az Új magyar etimológiai szótár ingyen elérhető az uesz.nytud.hu oldalon, és bárki beírhatja a keresőbe a kedvenc ünnepi szavát. A szaloncukorról például kiderül, hogy 1877-ben még szaloncukorka volt. A desszert mellé ez legalább olyan jó beszélgetésindító, mint bármelyik legenda.

Kép: Myriams-Fotos / Pixabay

Rovat: