Ha a fejedben lenne kilencven százaléknyi kihasználatlan terület, azt bárki szívesen beüzemelné. Pont ezt ígérte a Lucy című film is, amelyben Scarlett Johansson szépen végigtornázza magát a 100%-ig. Jó mozi. Csak éppen az alapötlete hamis.
Az „agyunk 10%-át használjuk” mondat ráadásul nem valami eldugott internetes legenda. Iskolákban, motivációs előadásokon, reklámokban hallani. Megéri hát utánajárni, honnan jön, miért nem igaz, és mi az a szemernyi igazság, ami mégis lapul benne.
Kinek a szájába adták a mondatot?
A legtöbb tévhitnek nincs egyetlen szerzője, ennek viszont van egy jól dokumentálható pillanata.
A kiindulópont William James, a 19–20. század fordulójának egyik legismertebb amerikai pszichológusa. Szívesen hangoztatta, hogy az átlagember a benne rejlő lehetőségeknek csak kis részét valósítja meg. Ez inkább biztatás volt, mint mérés: James nem az agyszövetről beszélt, hanem a bennünk szunnyadó képességekről.
A szám később jött. Lowell Thomas, a korszak híres újságírója és kalandora írta az előszót Dale Carnegie 1936-os How to Win Friends and Influence People című könyvéhez (magyarul Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket). Ebben azt írta, hogy a harvardi William James professzor szerint az átlagember rejtett szellemi képességeinek csak 10%-át fejleszti ki. Barry Beyerstein, a kanadai Simon Fraser Egyetem pszichológusa a Scientific American 2004-es cikkében elmondja: Jamesnél ilyen konkrét százalékot sosem talált. A „képességeink 10%-ából” aztán szájról szájra „agyunk 10%-a” lett.
Egy példányszámrekorder önsegítő könyv elején, egy híres ember tollából. Ennél jobb indulást egy tévhit nem is kívánhatna.
Az Einstein-szál sem áll meg. Gyakran hallani, hogy ő mondta volna, Beyerstein viszont rákérdezett az Einstein-archívumban, és ott semmilyen feljegyzést nem találtak ilyen kijelentésről.
Penfield és a „néma kéreg”
A tévhit nemcsak az önsegítő könyvekből táplálkozott, a tudomány is adott hozzá muníciót – akaratlanul.
Wilder Penfield kanadai idegsebész az 1930-as években epilepsziás betegek műtétje közben árammal ingerelte az agykéreg különböző pontjait. Ha egy pontot ingerelt, a beteg megrándult, fényeket látott vagy emlékeket élt át. Más pontoknál viszont semmi nem történt. A Brit Pszichológiai Társaság lapja, a The Psychologist szerint ebből született a „néma kéreg” (silent cortex) kifejezés.
Csakhogy a „néma” nem azt jelentette, hogy tétlen. Ezek a területek nem egy izmot mozgatnak vagy egy érzetet keltenek, hanem összekötik, értelmezik az érzékszervek és a mozgás jeleit. Ma asszociációs kéregnek hívják őket, és itt zajlik például a tervezés, a nyelv megértése, a döntéshozatal nagy része. Egy elektróda pöccintésére persze, hogy nem csinálnak semmi látványosat.
Ugyanez a cikk még egy félreértést említ: a régi tankönyvi becslést, amely szerint a gliasejtek (az idegsejteket támogató, tápláló sejtek) tízszer annyian vannak, mint a neuronok. Ebből könnyű volt kiolvasni, hogy „csak minden tizedik agysejt gondolkodik”. A brazil Suzana Herculano-Houzel csapata viszont 2009-ben négy emberi agyban megszámolta őket: átlagosan nagyjából 86 milliárd neuront találtak, mellettük kb. 85 milliárd egyéb sejtet – vagyis közel egy az egyhez az arány. Egy Scientific American-blogbejegyzés szerint a teljes agyra nézve egyetlen közölt vizsgálat sem támasztja alá a tíz az egyhez arányt. A tévhit tehát egy rossz számra épült, amelyet utána rosszul értelmeztek.
Mit látni egy agyszkenneren?
Ha tényleg kilencven százaléknyi tartalék lapulna odabent, azt a képalkotó eljárások már rég megtalálták volna. Az fMRI a véráramlás változásaiból, a PET a radioaktívan jelölt cukor vagy víz eloszlásából mutatja meg, hol dolgozik éppen az agy.
Beyerstein összegzése szerint az EEG, a magnetoenkefalográfia, a PET és az fMRI rengeteg lelki funkciót helyhez kötött már, de olyan csendes területre, amely új feladatra várna, sosem bukkantak. John Henley, a Mayo Clinic neurológusa a Scientific American 2008-as cikkében egyszerűen úgy mondta: a bizonyítékok szerint egy nap leforgása alatt az agy 100%-át használjuk. Alvás közben is dolgozik például a homloklebeny és a tapintásért felelős kéregterület.
Még a „semmire sem gondolok” állapot sem üresjárat. Marcus Raichle és Debra Gusnard (róluk lentebb még lesz szó) leírja, hogy bizonyos agyterületek nyugalomban is aktívak, és épp akkor veszik vissza a tempót, amikor egy feladatra koncentrálsz. Ezt a hálózatot ma alapállapoti hálózatként (default mode network) ismerik.
A sérülések is ugyanezt üzenik. Ha az agy kilenctizede felesleges lenne, egy agyvérzés vagy fejsérülés nagy eséllyel nyomtalanul múlna el. Beyerstein szerint viszont már a 90%-nál jóval kisebb veszteség is súlyos következményekkel jár. Az idegsebészek sem véletlenül kerülik műtét közben gondosan a látáshoz, halláshoz és mozgáshoz kötött területeket.
A drága szerv érve
Számomra ez a legmeggyőzőbb rész, mert nem kell hozzá szkenner, csak egy kis számolás.
Marcus Raichle és Debra Gusnard a PNAS-ban 2002-ben megjelent írása szerint egy átlagos felnőttnél az agy a testtömeg nagyjából 2%-a, mégis a szervezet által felhasznált oxigén és kalória körülbelül 20%-át égeti el. Hogy ez mekkora tétel, arra itt egy durva becslés (feltételezve egy napi 2000 kilokalóriás felnőttet):
| Mi? | Érték |
|---|---|
| az agy aránya a testtömegből | kb. 2% |
| az agy aránya az energiafelhasználásból | kb. 20% |
| napi energiaigény (feltételezés) | 2000 kcal |
| ebből az agyra jut | kb. 400 kcal naponta |
| átszámítva teljesítményre | kb. 19–20 W, folyamatosan |
(A számolás: 400 kcal kb. 1,67 millió joule, ezt elosztva egy nap 86 400 másodpercével nagyjából 19,4 W jön ki.) Egy halványabb izzó teljesítménye, éjjel-nappal, egy nagyjából másfél kilós szervben. Az evolúció nem szokott ilyen drága szervet fenntartani, ha annak a kilenctizede semmit sem csinál. Ezt Beyerstein és a The Psychologist is kiemeli: az agyszövetet felépíteni és működtetni is költséges, a természetes kiválasztódás pedig a pazarlást kigyomlálja.
Van egy meglepő mellékszál is. Raichle és Gusnard azt írja, hogy a legtöbb gondolkodási feladat közben a PET-tel mért helyi véráramlás-változás gyakran 5% vagy annál kevesebb. Vagyis az agy alapjárata már eleve hatalmas – a fejszámolás vagy a keresztrejtvény ehhez képest csak egy kis ráadás.
Akkor mégis mi igaz belőle?
Itt jön a csavar, ami miatt a mondat ennyire szívós: egy pillanatban valóban nem tüzel egyszerre az összes neuron. Sőt, messze nem.
Peter Lennie, a New York-i Egyetem idegtudósa 2003-ban a Current Biology folyóiratban megbecsülte, mennyi energiába kerül egyetlen idegimpulzus az emberi agykéregben, és ebből mennyi neuron lehet egyszerre erősen aktív. A becslése szerint az energiakorlát miatt ez az arány akár 1% alatt is lehet. Még az erősen ingerelt látókéregben is csak minden 25.–63. idegsejtre számolt egyszerre dolgozót. Ez modellszámítás, nem közvetlen mérés, de az irányt jól mutatja. Carl Zimmer a National Geographic oldalán rögtön hozzá is tette: ez nem azt jelenti, hogy a kéreg 99%-a tartósan ki van kapcsolva, csak azt, hogy egy adott pillanatban viszonylag kevés idegsejt dolgozik teljes gőzzel.
Ez egyébként nem hiba, hanem működési elv. Egy idegsejt jele attól informatív, hogy nem szól folyton. Ha egyszerre mindegyik tüzelne, az nem zseniális gondolkodás lenne, hanem zaj – a legközelebbi rokona az epilepsziás roham.
Ez a kettősség a lényeg, és érdemes fejben tartani:
- egy nap alatt: gyakorlatilag az egész agyat használod;
- egy adott pillanatban: a neuronoknak csak kis töredéke aktív erősen, és ez így van jól;
- tartalékból: nincs kihasználatlan 90%, viszont az agy alkalmazkodik: Henley szerint sérülés után a megmaradt részek gyakran át tudják venni a kiesett feladatokat.
Miért hisszük el mégis?
Mert jól hangzik. Ki ne szeretné hallani, hogy van benne egy rejtett turbófokozat?
A The Psychologist által idézett, 2012-ben publikált felmérésben a megkérdezett angliai tanárok 48%-a, a hollandiai tanároknak pedig 46%-a hitte el a tévhitet. Egy 2002-es brazil kutatásban a felsőfokú végzettségű válaszadók 59%-a. Az összehasonlításként megkérdezett 35 idegtudósnak viszont csak 6%-a. Egy tetszetős történet egyszerűen jobban tapad, mint a forrás, amelyre állítólag épül. Ugyanezt láttuk a nyakkendő horvát eredetéről szóló írásunkban is, csak ott egy ruhadarab körül nőtt túl a legenda a tényeken.
Barry Gordon, a Johns Hopkins Egyetem neurológusa szerint a mítosz azért él meg, mert az emberek a saját hiányosságaikat a kihasználatlan szürkeállomány bizonyítékának látják. Ebben van is valami emberi: tanulni, gyakorolni, új készségeket szerezni egész életen át lehet. Csak ez nem egy lezárt agyterület kinyitásán múlik, hanem a meglévő hálózatok átrendezésén.
Úgyhogy ha legközelebb egy tanfolyam vagy étrend-kiegészítő azzal kecsegtet, hogy „aktiválja az agyad szunnyadó 90%-át”, már tudod, mire gondolj. Nyugodtan tegyél fel egy kérdést: mire hivatkoznak? Ha egy 1936-os könyvelőszóra, akkor azt a pénzt inkább egy jó könyvre költsd.
Kép: GDJ / Pixabay
